„Azután már nem mozdult semmi, csak a hold világított egykedvűen. Csupán az örök álmok birodalma, a csillagfényes égbolt nézegette magát az ablakok fényes tükrében és álombéli ábrákat lehelt rájuk. A csend szétterült. Nyugalmas lett, és mély. A város a hátára vette az éjszaka koromfekete, csillagporos takaróját. A titkokat suttogó hold felragyogott még egyszer, majd magára húzva egy puha felhőt, nyugovóra tért…”
